MENÜ

Víz tulajdonságai - mit is tartalmaz a csapvíz

Dátum: 2010.10.04  Írta: Ramen

 

Tanulmányaim úgy hozták, hogy a vízellátással, azon belül is a vízzel elég sokat foglalkozom jelenleg. Éppen ezért jutottam el arra az elhatározásra, hogy írok is róla egy rövid „szöszenetet”, amíg még friss bennem az élmény.Vigyor A szakmai részbe anyira most nem mennék bele, inkább csak ami szorosabban kapcsolódik az akvarisztikához.

 

Mikor is megfelelő minőségű a víz?? -  merül fel a kérdés.

Az előírás szerint, ha szintelen, szagtalan, friss és  jóizű. Valamint  nem tartalmazhat egészségre káros anyagokat( a nem megengedetett koncentrációban), de tartalmaznia kell az ivóvízzel felvehető ( az emberi szervezet számára szükséges) anyagokat. Ezek pedig az ásványi anyagok és a nyomelemek.

 

víznyerő helyhatárértékei

Víznyerő hely jellegétől függő határérték

 

A víz kiváló oldóképesség  anyag. A talajból, levegőből, stb. könnyen magába oldja a vele

érintkező szilárd, folyékony és gáznemű anyagokat. Vagyis szennyezetté válik, ezért ivóvíz

céljára tisztítást igényel.

 

vízminőség

Ivóvízminősítés MSZ 450/1-1989

 

A víz kémiai és biológiai jellemzői

Kicsit szárazabb rész következik, de igyekeztem nem nagyon belemenni.Vigyor

 

Vas- és mangántartalom: többnyire ártalmatlan, de rozsdabarna csapadékként (pl. Fe(OH)3) kiválik, zavarossá teszi a vizet, de akár dugulást is okozhat.

Kolloid anyagok: vízben lebegő, negatív töltésű anyagok.

Oxigéntartalom: A víz oxigéntartalma 2 féle képen emelkedhet. Első, hogy abszorpcióval jut a vízbe. Ezt valósítjuk meg a vízfelszín mozgatásával. Második módja, hogy a növények fotoszintézise által kerül a vízbe.

Kémiai oxigénigény (KOI, mg/l): vízben lévő szerves anyagok kémiai lebontásához,

oxidálásához szükséges O2 mennyiségét jelenti.

Biokémiai oxigénigény (BOI, mg/l): a vízben levő szerves anyagok lebontását végző aerob

baktériumok O -igénye; a BOI értékből a víz biológiai úton lebontható szerves anyag

tartalmára következtethetünk.

CO2 tartalom: fizikailag oldott gázként kötött és szabad formában, illetve ionként

fordul elő. Rendkívül fontos az egészséges növény fejlődéshez és a fotoszíntéziséhez.

 

Keménység [nk°]: vízben oldott alkáliföldfémsók mennyisége. 2 részből tevődik össze: a Karbonát Keménységből, és a Nem Karbonát Keménységből.

Karbonát (változó) keménység (KK): melegítésre kicsapódó sók okozzák (Ca-, Mg-karbonátok/hidrogénkarbonátok).  KK +60°C felett jelentősen csökken

Jelentősége a vízkezelésben:

- puffereli a pH-értéket

- értéke függvénye

az oldott CO2 tartalomnak

 

vízminőség1

Mész - szénsav egyensúly:

Ca(HC03)2 <—> CaC03 + H20 + CO2

 

Nem karbonát (állandó) keménység (NKK): melegítésre nem bomló sók okozzák (klór-, nitrát-, szilikátvegyületek)

 

Összes keménység (ÖK): (ÖK) = KK + NKK

A karbonát keménység az összes keménységnek ~ 80 %-a.

1 nk°=10 mg CaO (vagy vele egyenérték  só) / liter

 

A víz keménység szerinti osztályozása:

0-4 nk° - nagyon lágy

4-8 nk° - lágy

8-12 nk° - közepes

12-30 nk° - kemény

>30 nk° -nagyon kemény víz

 

vízkeménység térképMagyarország vízkeménység-térképe

 

Az akvarisztikában gyakran lágyatják a vizet, mert akkor bizonyos növények egészségesebben fejlődnek.

Itt is létezik olcsóbb megoldás, ami alatt a kevertágyas gyantával való vízlágyítást értem. Erről a  módszerről  Levinen oldalán lehet olvasni. Másik, valamivel drágább megoldás, az RO készülékkel történő vízlágyítás. Erről Lantos Viktor weboldalán lehet többet megtudni.

 

Szemléltetésként, Viktor akváriumát mutatnám be:

Az első kép nem sokkal a telepítés után készült. Itt még vízlágyítás nélkül üzemelt az aki.

Míg a második képen, már több hónapja használt lágy vizet. Ennek következtében a vízparaméterek is kedvezőbbek voltak. De azt had tegyem hozzá, hogy az akvárium kemény vízben is fejlődőtt volna, az algát akkor is visszaszorította volna Viktor, csak lehet a növények nem robbantak volna ennyire be.  ;)

Az akvárium fejlődése nyomon követhető a Fórumon.

Érdemes megfigyelni menyire egészséges lett a Blyxa Japonica (kő tövében lévő bokros növény).

 

 


Hidrogénion-koncentráció (pH-érték): a víz kémhatásának jellemzője.

A pH-érték 1 liter vízben levő hidrogénion koncentráció tízes alapú negatív logaritmusa.

(Vegyileg semleges szobahőmérsékletű  vízben 10-7 mol/dm3 hidrogén-ion van.)

 

H2O + H2O -->  H3O+ + OH-

 

 

A vízbe kerülő kémiai anyagok savassá vagy lúgossá teszik a vizet.

Savas tartomány: pH<7, lúgos tartomány: pH>7

 

A víz kémhatás szerinti osztályozása:

pH 0….3 erősen savas

pH 3…6,5 gyengén savas

pH 6,5…7,5 közel semleges

pH 7,5…10,5 gyengén lúgos

pH 10,5…14 erősen lúgos

 

Felhasznált irosalom:

Iskolai jegyzet

http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADzkem%C3%A9nys%C3%A9g

 

Hozzászólás

 

 

Hírek

  • 2500 látogató
    2011-01-02 18:28:31

    Az oldal látogatottsága elérte a 2500 főt Szilveszter éjszaka!

  • Oldal indulása
    2010-04-12 11:31:07

    Weblap arculatának kialakítása

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet